Nem tudom, olvassa-e valaki ezt a blogot, vagy csak magamnak írom, de nem is ez a lényeg. Az elmúlt egy évben rengeteg változás történt nálunk, és úgy tűnik, a következő egy év is ilyen lesz.
Én elvesztettem a munkámat, aztán belevágtam valami teljesen újba, Andris elkezdte az ovit és egyébként is nagy és okos fiú lett belőle (egetverő akarattal és hatalmas szájjal), ma pedig apa is megkapta a felmondását.
Számítottunk rá, hetek óta megy az ötletelés, most már tudjuk azt is, hogy leghamarabb áprilisban vághatunk bele, és hogy jövő karácsonykor a kis családunk már Angliában vagy Írországban éli az életét. Persze ijesztő, tele vagyunk kétségekkel, de mennie kell, mert nincs más esélyünk, hogy kimásszunk azokból a dolgokból, amikbe belesodortak, vagy belesodródtunk mi magunk. Nekiálltunk a nyelvnek, olvasunk rengeteget, fórumokat, blogokat, hogy minek kell nekikezdeni, mire kell odafigyelni. Találtunk egy pécsi állásközvetítő irodát, aki többek között ezekbe az országokba keres munkaerőt.
Olyan ez, mint amikor Andrist vártam. Féltem, nem tudtam, felnövök-e a feladathoz, tudtam, hogy feje tetejére áll az életünk, de mégis jó lesz, ha itt lesz végre. És tényleg...
2 megjegyzés:
És el tudtok külföldön helyezkedni a végzettségeteknek megfelelően, Andris is tanul nyelvet veletek?
Andrist nem tanitom, gyerekközösségben megtanul hamar... Mi meg elvállalunk mindent és bármit. Apa felmentési ideje májusban lejár. Ha én tudok, előbb megyek, ha nem tudok, akkor majd májusban együtt. Andris meg aug. közepéig mamizik és hazajövünk érte akkor.
Megjegyzés küldése